„Mennyit angoloztál az ünnepek alatt?” Ezt a kérdést NEM tettem fel a programunk résztvevőinek az idei első beszélgetésünk során, két okból sem. A legfontosabb ezek közül az, hogy nem egyeztünk meg semmiben ezzel kapcsolatban, nem volt elvárás feléjük sem a mi, sem az ő részükről, hogy tegyenek valamit, sőt, a szünet alatt abban maradtunk, hogy mindenki pihen és kikapcsolódik. Nem angoloztam az ünnepek alatt, most mi lesz? Semmi.
Semmi baj nincs azzal, hogy pihentél. Egyrészt tudom, hogy a Masterclass programunkban résztvevők közül sokaknak már a kikapcsolódás része az angoltanulás, hiszen velük már megtaláltuk azt a módszert, ami miatt a nyelvtanulás a mindennapok szórakoztató részévé vált, másrészt a pihenés mindenkinek jár. A célokért dolgozni nagyon fontos, de ha nem állunk meg közben, hamar beleszürkülünk, és nem tudjuk újratölteni a lemerült akkumulátort.
Pár ügyfelem ennek ellenére úgy kezdte a szezonnyitó beszélgetést, hogy „hát, nem angoloztam valami sokat az ünnepek alatt…”. Bűntudatot éreztek, hogy nem tettek a céljaik felé elég nagy lépéseket, én pedig elgondolkoztam, hogy ennek mi lehetett az oka. Nem a tétlenségnek, hanem a magunkkal szemben támasztott elvárásoknak. Lehet ez régi, iskolai örökség, megfelelési kényszer, teljesítménykényszer, vagy bármi más, lényeg, hogy a végén bűntudatunk alakul ki. Mint amikor hetekig bejglit eszünk karácsony idején, feljön pár kiló, aztán kezdődik az önmarcangolás.
Pedig ezzel semmi baj nincs. A bejgli finom (én is ettem eleget az ünnepek alatt, én is pihentem az ünnepek alatt), a lényeg, hogy mit fogunk most tenni. Felvesszük-e újra a kialakított pozitív és hasznos nyelvtanulói szokásainkat, vagy nem? Újra belecsapunk a munkába, vagy hagyjuk, hogy elhatalmasodjon a kényelem és újra visszatérünk a régi útra, ami nem vezetett túl sok jóra? Nyilván az előbbi lenne jó, ehhez viszont tudatosságra van szükségünk. Tudatosan beosztott időre, ahol ideje van a munkának, ideje van a vállalkozásunk fejlesztésének, ideje van a sportnak és ideje van a tanulásnak. És igen, a szórakozásnak is.
A céljaink felé lépéseket tenni kell, ezt nem kétlem, de gyakran esünk abba a csapdába, hogy szeretnénk minél nagyobbat lépni felé. Ezzel csak akkor van baj, ha nem sikerül aznap (kutya, macska, gyerek, élet, főnök, Jóisten, stb.) közbeszól és inkább nem lépünk SEMMIT. Majd másnap ugyanez. Mit gondoltok, ki fog többet fejlődni? Aki egy nap gyakorol 2 órát, vagy, aki kitartóan és következetesen napi 10 percet? (Ami gyakran nem 10 perc lesz ám, mert belelendülünk, beszippant minket a feladat, de mondjuk tényleg „csak” 10 percünk van.)
A válasz nyilvánvaló. Jöhetnének most a frázisok, hogy „sok kicsi sokra megy”, meg „Rómát sem egy nap alatt építették” stb., de a lényeg, hogy az, aki minden nap tesz a céljaiért, sokkal többet fog fejlődni, mint aki várja a tökéletes időpontot és alkalmat arra, hogy tehessen valamit. Csak az nem ér oda, aki egy helyben áll, aki pedig minden nap lépdelt egész évben, megérdemel egy kis pihenést is néha.
Felejtsük hát el az önmarcangolást és élvezzük ki azt a bejglit, megdolgoztunk érte. Aztán jöhet újra a munka, a fegyelmezett napirenddel, ahol megvan a helye a munkának, a szórakozásnak és a nyelvtanulásnak is. Az utóbbi kettő lehet ugyanaz. Hajrá!
Ha szeretnéd, hogy segítsünk neked is rendbe tenni a nyelvtanulói szokásaidat és szívesen fejlesztenéd az üzleti angol beszédedet egy támogató közegben, foglalj egy ingyenes konzultációt erre a hivatkozásra kattintva!
Várunk szeretettel!
