Hogyan és miért pont az üzleti angol beszéddel kezdtünk el foglalkozni?

Miből lesz a cserebogár, azaz „elengedtem a medence szélét”

2019-ben álltam teljesen saját lábra vállalkozóként. Addig is vállalkozóként működtem, de mindig valamely nagyobb szervezet állandó beszállítójaként, így soha nem kellett ügyfelet szerezni, értékesíteni, vagy aggódni a jövő miatt, mert az előbb felsorolt dolgokat nem én irányítottam, nem az én feladatom volt. A felelősségvállalás jelentette a legnagyobb szemléletváltást, amikor „elengedtem a medence szélét” és a mélyvízben úszva elkezdtem magam megtapasztani, milyen érzés is ez.

Ennek hatalmas jelentősége van, hiszen hogyan beszélhetnék most a félelmek leküzdéséről, önálló nyelvtanulói szemléletről és nyelvtanulói felelősségvállalásról, ha magam nem éltem át hasonlót?

A történet dióhéjban

Az angol nyelv 6 éves korom óta az életem része, előbb nyelvtanárként, nyelvvizsgáztatóként, majd később fordítóként és tolmácsként is az angol nyelvvel kerestem a kenyeremet. A fordító-tolmács vállalkozás egyre nagyobb feladatokat rótt rám, így fordultam el a tanítástól és 2019 nyarára az utolsó tanfolyamomat is lezártam a korábbi munkaadómnál és elkezdtem komolyan foglalkozni a saját dolgaimmal. Ennek egyik része egy piackutatás volt, ahol feltérképeztem ügyfeleim igényeit és kiderült, hogy az írásbeli és szóbeli nyelvi szolgáltatások mellett bizony a legtöbb problémát az idegennyelv-tudás nem megfelelő szintje, azon belül is az üzleti angol beszéd okozza számukra.

„Nem megfelelő nyelvtudás”, „Nehéz idegen nyelven szóban kommunikálni”

Ez a kettő probléma kimagasló számban szerepelt a kérdőívet kitöltők válaszai között, ami gondolkodóba is ejtett és azonnal neki is láttam emaileket írni a többi partneremnek, vagy épp felhívtam őket (2020 áprilisát írjuk már, a vírushelyzet miatt kútba esett tolmács- és fordítóprojektek miatt időm lett, mint a tenger), hogy elbeszélgessek velük, megkérdezzem, miben tudok segíteni. A fenti két állításra megerősítést kaptam tőlük is, így egyértelművé vált az irány, csak még nem tudtam, pontosan hogyan és merre induljak.

Az inspiráció: mesterelme és vállalkozói közösség

Tusnádi Roland és csapata a magyarországi szolgáltatás alapú vállalkozásokat segítenek a következő szintre léptetni. A 3 hónaposra tervezett együttműködésünkre (hála a jó égnek) még a pandémia előtt fizettem be, így nem is volt kérdés mihez kezdek a felszabadult időmmel: tanultam és fejlesztettem a vállalkozásomat. A Service Mastermind iránymutatásával elkezdett körvonalazódni bennem az a szolgáltatás, ami a kérdőívben/telefonbeszélgetésekben kimondott fájdalompontokra reagál, ami a hazai vállalkozók és vállalati vezetők üzleti angol nyelvtudását igyekszik a következő szintre léptetni.

  1. óta tagja, jelenleg alelnöke vagyok a BNI Nyugati Szél nevű üzleti közösségének, ahol 30 másik vállalkozóval osztjuk meg heti szinten kapcsolati tőkénket és segítjük egymást ajánlásokhoz, mindezt jutalék- és mutyimentesen. Ebben a csoportban páran jelezték, hogy bizony őket nagyon is érdekelné a készülő tréning – validáltuk a terméket –, így az első két csoport össze is állt és belekezdtünk.

Elindul az első Business Speaking Masterclass

Megtanultam, hogy a termék részleteiben akkor készül el, amikor a vásárló már azt kifizette. Ez nem hányavetiség, egyszerűen csak nem akarunk senkinek olyasmit adni, amire nincs szüksége. Négy hónapos együttműködésekben kezdtünk el dolgozni a résztvevőkkel, mert ennyi idő alatt lehet megmászni azt a hegyet, amit a szemléletváltás és a helyes gondolkodásmód kialakítása jelent.

Első lépésben felmértük a nyelvi szintjüket és coaching beszélgetések során feltérképeztük a motivációikat, céljaikat – felvázoltuk a nyelvtanulás jövőképét és meghatároztuk az elérendő mérföldköveket. Mindezek után kollégáimmal nekiláttunk kidolgozni a program tartalmát, amit folyamatosan gyúrtunk és alakítottunk a résztvevők által kitöltött kérdőívek és a velük folytatott beszélgetésekben kapott visszajelzések alapján. A 4 hónap hamar elröppent, a megújítók aránya kiemelkedően magas, így sokakkal már a második együttműködési fázisban dolgozunk tovább!

Kihívások és eredmények az üzleti angol beszédfejlesztésben

Minden hangzatos lezárás helyett álljon itt pár ügyfélvélemény. Ha úgy gondolod, hogy neked is köztünk a helyed, ne habozz, foglalj egy ingyenes konzultációt erre a hivatkozásra kattintva és tisztázzuk a benned lévő kérdéseket!

„Az első pillanattól kezdve barátságos hangulat miatt gyorsan oldódott bennem (igazából nem is nagyon jelent meg) a lámpaláz, ami néha fellép, amikor idegenek előtt kell – pláne angolul – beszélnem.”

Dániel, Sales vezető

„Kristálytiszta, elérhető célokat fogalmaztunk meg – ezt eddig egyik nyelvtanfolyamon sem tapasztaltam. Ezen a tréningen jönnek az eredmények: „Soha nem volt még ilyen az angolom.”

László, Sales vezető

„A nyelvtudásom soha nem látott ütemben nőtt, a kurzus során nagy hangsúlyt fektetnek a visszajelzéseimre. Már magabiztosan szólalok meg angolul. Mindeközben nem csak angol nyelvi tréninget kapok, hanem üzleti tudást is szerzek. Magasan veri az összes angol kurzust, amit próbáltam!

Gábor, Vállalkozó

„Nem várom, hogy megmondják, mit kell tenni, hanem elindít valamit, amitől van kedvem foglalkozni az angollal – napi szintű az angol, ha kimarad „nem érzem jól magam”, de a legtöbb: van kedvem ezzel foglalkozni. Hiánypótló: heti rendszerességgel van angolozás.”

Péter, Bankigazgató

„Személyes oldalról: elértük azt az ingerküszöböt, hogy „könnyű angolt tanulni”, nem erőfeszítés a tanulás többé. Szakmai szempontból: a tananyag egyedisége és exkluzivitása az igazi érték – nekünk szól, a munkánkról szól.”

Tibor, Befektetési tanácsadó

Csatlakoznál hozzánk? Foglalj be egy ingyenes konzultációt erre a hivatkozásra kattintva!

Tetszett a cikk? Szeretnél még több ilyet olvasni?

Akkor iratkozz fel és küldünk egy emailt, ha hasonló cikket írunk!

Ismerj meg

15+ év vállalati nyelvtanítási tapasztalattal a hátam mögött, üzleti tolmácsként és nyelvi szakemberként pontosan látom, hogy a nyelvtanulás terén mivel küzdenek a vállalkozók és a vezetők. Az aktív üzleti beszéd hiánya, ami meggátolja őket, hogy a következő szintre lépjenek.

Tartalomjegyzék